Egy csillag története - Adventi mese -
Maráczi Rea: Egy csillag története
- Adventi mese -
December 1.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy univerzum, amelyben sok-sok bolygó élt. Képzeld, ez az univerzum olyan hatalmas volt, hogy még senki sem látta sem az elejét, sem a végét! Nem tudták pontosan, hol kezdődik és azt sem, hol végződik. Sőt, még azt sem lehetett tudni pontosan, hogy mikor és hogyan született. A benne élő csillagok gyönyörű fényeikkel beragyogták a teret és megvilágították a határtalan világűrt, mint nyári égboltot a szentjánosbogarak. Érdekes, ugye? Ebben a hatalmas világűrben jött létre a Tejútrendszer, és benne a Naprendszer, ahová a mesém elkalauzol Téged. A Naprendszer középpontjában élt a Nap, egy hatalmas, erőtől és energiától duzzadó bolygó, mely aranysárga színben pompázott. Ő adott meleget és fényt a körülötte élő többi bolygónak. Párja a fehér és halványszürke színű Hold volt, akinek tartózkodó lénye mély érzelmeket és érzékeny lelket takart. Nagy szeretetben és harmóniában éltek együtt, kettejük mozgása határozta meg a bolygókon a nappalok és az éjszakák rendjét. Boldogságuk akkor vált igazán teljessé, amikor megszületett gyermekük, Kiscsillag.
December 2.
Csillagocska nagyon vidám, huncut kisgyerek volt. Szülei, a Nap és a Hold büszkén figyelték, ahogy kúszni, mászni kezd, majd két lábra áll és bátran elindul a nagyvilágban. Ragyogása és kedvessége mindenkit elbűvölt, egyre erősödő fénye mindenkinek reményt és hitet adott a sötét égbolton. Koránál sokkal gyorsabban fejlődött, eszességével és talpraesettségével hamar kitűnt a társai közül. Mindig ott volt az elsők között, ha segíteni kellett valakinek, vagy ha valami újat lehetett kipróbálni. Nagyon szeretett a többi csillaggal játszani, naphosszat kergetőztek, bújócskáztak, várat építettek.
Egyszer, képzeljétek, sikerült úgy elbújnia egy óriáscsillag mögé, hogy bárhogyan keresték, nem találták sehol sem. Végül már a szülei, a Nap és a Hold is kétségbeesetten kutattak utána, tűvé tették érte az egész galaxist. Benéztek minden kráterbe és minden feketelyuk mögé. Kezdtek nagyon aggódni érte, hiszen beesteledett, és ilyenkor már minden kiscsillagnak ágyban volt a helye.
- Kiscsillag, Kiscsillag, hová bújtál? - szólongatták reményvesztetten.
Végül aztán annyira megsajnálta őket, - és persze egy kicsit éhes és álmos is volt már, - hogy bűnbánó képpel előbújt kitűnő rejtekhelye, az óriáscsillag mögül.
- Apa! Anya! Ígérem, többet nem teszek ilyet! - bújt a szüleihez, akik boldogan szorították magukhoz. Kiscsillag már útban hazafelé mély álomba merült, Hold anya óvatosan fektette bele csillagbölcsőjébe.
December 3.
Ahogy telt-múlt az idő, Kiscsillag egyre nőtt-növekedett, míg egy szép napon érett, felnőtt Csillag nem lett belőle. Édesapja a Nap legnagyobb örömére ragyogása betöltötte a teret és boldogságot hozott mindenki szívébe.
- Csillagom, Csillagom! - szólongatta fiát a Hold. - Hamarosan hosszú útra indulsz.
- Hosszú útra? - emelte csodálkozó szemeit édesanyjára. - És milyen útra?
- Nemsokára itt fogod hagyni a szülői házat, és be fogod utazni az egész Naprendszert.
- Jaj, de jó! - örvendezett, mert már nagyon szeretett volna utazni, kíváncsi volt a körülötte lévő világra. De egyből el is hallgatott, mert szívébe félelem és bizonytalanság kúszott. - Mihez fogok majd ott kezdeni magammal nélkületek? - tette fel a kérdést alig hallhatóan.
- Ne aggódj, Csillagom! - mosolyodott el a Hold. - Nem leszel egyedül. Sokat fogsz tapasztalni és sok új barátra teszel majd szert. Az életed nagyon érdekes lesz, és meglátod, milyen gyorsan elröppen az idő.
Édesanyja szavai megnyugtatták. Hálás volt szüleinek a sok szeretetért és gondoskodásért, amit tőlük kapott, de tudta, hogy itt az idő, hogy elinduljon ő is szerencsét próbálni.
December 4.
Amikor búcsút mondott szüleinek és kilépett az otthona ajtaján, sokféle érzelem kerítette hatalmába. Félelem mardosta lelkét, de egyben kíváncsi is volt. Fejében mindenféle gondolat cikázott, szíve hevesen kalapált. Öröm és szomorúság, várakozás és aggodalom kéz a kézben jártak nála.
A kezdeti bizonytalanságnak azonban hűlt helye maradt, mihelyt vett egy nagy lélegzetet és útnak indult. A világűr szédítő látványa, a bolygók sokasága, a fények ragyogása azonnal ámulatba ejtették. Lelkesedés és izgatottság érzése járta át, és egyszeriben úgy érezte, hogy ez az a pillanat, amelyre egész életében várt. Tudta, hogy bármit megtehet, amit csak szeretne. Úgy érezte, hogy az egész világ őérte létezik és azért, hogy ő megvalósíthassa az álmait.
Izgatottan várta, hogy megismerhesse a Naprendszer többi bolygóját, melyekről szülei oly sokat meséltek neki kiskorában: a titokzatos Neptunuszt, a zseniális Uránuszt, az igazságos Jupitert, a sok megpróbáltatást kiállt Szaturnuszt, a harcos Marsot, a hírvivő Merkúrt, a szerelmes Vénuszt, Plútót, aki az elmúlás és az újjászületés bolygója is egyben, és végül a hőn szeretett Földet, az emberek lakóhelyét.
Csillagocska nagy kalandja ezennel kezdetét vette.
December 5.
Nagyon sokat utazott, sehol sem állt meg. Élvezte a száguldást, el szeretett volna menni a legvégsőkig, hogy megnézze, mennyit bír. Egyre gyorsuló tempóban haladt a térben. Amerre a szem ellátott, mindenfelé csillagok ragyogtak, és a szférák halk, lágy dallama szólt. A látvány egyszerre volt rideg, hideg, mégis valamiféle tudatosság és szeretet lengte át. Érezte, hogy biztonságban van, hogy valami titokzatos erő féltő gonddal óvja őt és vezeti az útján.
Csillagévek suhantak el mellette, de az idő itt mégis nagyon lassan telt, mintha megállt volna. A világűr egyik furcsa tulajdonsága volt ez, egy a számtalan közül.
Amikor úgy gondolta, hogy már elég távol jutott otthonától, lelassított, majd megállt. Élvezte, hogy uralja a testét és a teret, ami körülveszi őt. Lebegett egy kicsit az űrben, majd körbepillantott, mert kíváncsi volt rá, hová érkezett.
Egy óriáscsillag forgott lassan, komótosan mellette. Szülőatyjától, a Naptól számítva a nyolcadik bolygó volt, majdnem a legtávolabbi a Naprendszerben. Gyönyörű égszínkék színéről azonnal felismerte:
- Ő csak Neptunusz lehet!
Óvatosan és mély tisztelettel közelített felé, és amikor látta, hogy a bolygó szívesen veszi a közeledését, még közelebb merészkedett hozzá.
December 6.
- Örülök, hogy végre találkozhatunk! - szólította meg Neptunuszt összeszedve minden bátorságát. A bolygónak szemmel láthatóan tetszett a merészsége.
- Hát te ki vagy? - mosolygott rá és égszínkék színébe sötétkék árnyalatok vegyültek.
- Csillag vagyok, Édesapám a Nap, Édesanyám a Hold.
- Hmm... - hümmögött elismerően a bolygó - Nagyon messziről jöttél. Sok fényévre van az otthonod - tette hozzá.
- Azért vagyok úton, hogy megismerjem a Naprendszert és a benne lakókat - magyarázta lelkesen.
- Gyere, ülj ide a gyűrűim egyikére! - invitálta az óriás az apró csillagot.
Neptunusz testét öt különálló, halvány gyűrű vette körül, kissé szabálytalanul, néhol meg is voltak csavarodva. Felkapaszkodott az egyikre és kényelmesen elhelyezkedett. Kicsit összerázkódott a bolygón fújó erős, viharos szelektől. Nagyon hideg volt, mégis, mintha Neptunusz bensőjéből áradt volna felé valamiféle melegség vagy energia.
- Nos, kis Csillagocska - kezdett mesélni neki -, a világ tele van rejtelemmel és káprázattal, egy élet is kevés, hogy mindent megismerjél. Csupa misztikum, csupa titokzatosság, és mindez a legnagyobb művészi érzékkel megkomponálva.
Érezte, hogy a kék óriás igazat beszél. Ahogy körbepillantott, látta az önzetlen szeretetet és önfeláldozást, de jelen volt a káosz és a bizonytalanság is.
- És mi minden van még a világban? - kérdezte egyre növekvő izgatottsággal, mert mindaz, amit látott, egyre kíváncsibbá tette. Szeretett volna még többet, sokkal többet tudni.
- Ha szeretnéd jobban megismerni a világegyetemet, keresd fel Uránuszt, aki az egyik közeli szomszédom, ő is nagyon különleges bolygó.
Megfogadta Neptunusz tanácsát és boldogan folytatta útját Uránusz felé.
December 7.
Csillag gyorsan haladt a bolygó felé, aki atyjától, a Naptól számítva a hetedik bolygó, átmérője szerint pedig a harmadik legnagyobb a Naprendszerben. Kíváncsi volt rá, hogy ő is olyan rendkívüli-e, mint Neptunusz. De az út sokkal tovább tartott, mint azt korábban gondolta.
- Már ott kellene lennem! - morfondírozott magában és hirtelen megtorpant. - Lehet, hogy eltévedtem? - körbepillantott és megpróbált egy támpontot keresni, ami megmutatja neki a helyes irányt.
Ahogy ott lebegett a határtalan világűrben, igyekezett visszaemlékezni rá, mit tanított neki édesapja Uránuszról.
- Na, lássuk csak! - gondolkozott hangosan. - Ezt a bolygót nem mindig tudjuk megpillantani szabad szemmel. De, miért is? - kérdezte önmagától, hátha így könnyebb lesz rátalálnia a válaszra. - Hogyan bújhat el előlünk egy égitest? Talán egy másik bolygó mögé? - körülnézett, de mivel nem látott semmi érdemlegeset, így ezt az ötletét azonnal el is vetette. Ujjaival szórakozottan mintákat rajzolt a körülötte szálló csillagporba, miközben a megfejtésen törte a fejét. Kis idő múltán hirtelen felkiáltott.
- Megvan! Rájöttem! - ugrándozott nagyokat örömében és a Nap felé fordult, úgy folytatta. - Amikor szemben van atyámmal, és tiszta a csillagközi tér, akkor előfordul, hogy Uránusz nagyon halvány és alig látható.
Hunyorogva nézett előre, próbált nagyon erősen összpontosítani, hogy észrevegye a legapróbb eltérést is az űrben, ami Uránuszra utalhat. Hosszas nézelődés után lassan elmosolyodott és szíve megtelt hálával és örömmel. A távolban ott pompázott előtte csodálatos kékeszöld színű palástjában Uránusz.
December 8.
- Kedves Uránusz, Neptunusz ajánlotta, hogy keresselek fel Téged! - szólt remegő hangon a bolygóhoz, akinek hatalmas méretei ámulatba ejtették, apró homokszemnek érezte magát mellette. Uránusz palástján a kék és a zöld színek árnyalatai csodálatos összhangban keveredtek, váltakoztak, nem tudta levenni róluk a szemét.
- Gyönyörű! - kiáltott fel a legnagyobb elragadtatással. - Ezek a színek!
- Köszöntelek Vándor, gyere közelebb, foglalj helyet! - hívta magához kedvesen a bolygó.
- Én, Vándor?! - nevette el magát a kicsi csillag.
- Hát persze! Aki a Világegyetemben utazik valamilyen céllal, az mindenki "Vándor". Na, idejössz végre? - intett neki, kicsit sürgető mozdulattal. Csillag megbabonázva lépett közelebb.
- Hová ülhetek? - kérdezte zavartan körbepillantva, mert hirtelen nem talált semmiféle ülőalkalmatosságot.
- Az egyik holdamra nyugodtan helyet foglalhatsz! - kezével egy nagy kört írt le az égen. Csillagocska szája tátva maradt a csodálkozástól, amikor követte mozdulatát.
Képzeld, nem egy, hanem egyszerre huszonhét holdat számolt össze, melyek az óriásbolygó körül keringtek!
- Ööö! Melyiket is válasszam?- tűnődött hangosan. Végül Titániára esett a választása, ő volt Uránusz legnagyobb holdja. Titánia felszínét jég borította, és meglehetősen hideg volt rajta, de ezt már kezdte megszokni. Hosszú völgyek és mély kráterek szabdalták testét. Úgy tűnt, örömmel fogadja Kiscsillag társaságát.
- Én vagyok a lázadás, a változások és a szabadság bolygója - kezdett el mesélni az életéről Uránusz.
Ő pedig érdeklődve hallgatta egész délután. Tetszett neki a bolygó spontán, kreatív, zseniális és energikus lénye. Ifjú szíve együtt dobbant Uránusz gondolataival és tetteivel. A nap végén szomorúan mondott búcsút, de tovább kellett mennie, hiszen még sok mindenkit szeretett volna megismerni személyesen.
December 9.
A következő bolygó, aki felé az irányt vette, Jupiter volt. Jól emlékezett még rá a gyermekkorában hallott mesékből, történetekből. Tanítói mindig nagy tisztelettel beszéltek róla, és sokat emlegették erényeit, mint követendő példát. Annak idején gyakran téblábolt a Kozmosz nagy csarnokában, ahol a Világegyetem történelmét mutatták be az érdeklődőknek. Itt sorakoztak a különböző csillagrendszerek bolygói, köztük a Naprendszeré is. Órákat töltött azzal, hogy a bolygókat és működésüket tanulmányozta. Az egyik kedvence volt Jupiter, aki a legnagyobb bolygó a Naprendszerben és Nap édesapjától számítva az ötödik. Bár már nagyon várta a vele való találkozást, óvatosságra intette az a tény, hogy Jupiter felszínén mindig nagy viharok dúlnak. Így megfontoltan és lassan közelített felé. Már messziről feltűnt az óriásbolygó hatalmas, tiszteletet parancsoló teste, mely meglehetősen gyorsan forgott a tengelye körül.
- Talán ez az oka a gyakori viharoknak is Jupiteren - tűnődött hangosan, miközben egyre közelebb jutott hozzá.
Nem tudta palástolni a döbbenetet és az áhítatot, ami akkor fogta el, amikor a vonzáskörébe került. Beláthatatlanul hatalmas volt, és a légmozgás is meglehetősen gyors volt a közelében. Megtorpant, és úgy döntött, hogy nem megy tovább, amíg szóba nem elegyedett vele.
December 10.
Türelmesen várakozott, amíg Jupiter észre nem vette és felé nem fordult. Meglepődve fedezte fel, hogy az óriásbolygó is rendelkezik gyűrűkkel, de ezek nagyon halványak voltak, és főként a holdakról származó apró porrészecskék és törmelékek alkották. Ügyelt rá, hogy ne lépje át a gyűrűk határvonalát a saját biztonsága érdekében.
- Üdvözöllek, már vártalak! Érkezésed híre jóval megelőzött téged! - zengte a bolygó kristálytiszta hangon, mely betöltötte a körülöttük lévő teret. Bár szerfelett tetszett neki és legyezgette a hiúságát, hogy ismerik őt és tudnak jöttéről, mégis inkább megtartotta a "két lépés" távolságot.
A Jupiter felszínét alkotó felhők, mint valami áramlatok, kavarogni kezdtek. Hol világosabb, hol sötétebb árnyalatokban játszottak. Színük, erősségük és szélességük is folyamatosan változott. Ezek a heves légmozgások aztán villámlásokkal járó viharokat eredményeztek. Szinte nem is látott olyan területet, ahol ne lettek volna kisebb-nagyobb szélviharok. Megtalálta a híres "Nagy Vörös Foltot" is, egy hatalmas vihart, amely már nagyon régóta tombolt az óriásbolygón. Jupiter barátságos bolygó benyomását keltette, ugyanakkor határozottan és tisztán zúgó hangja tiszteletet és távolságot parancsoló volt.
- Nem bánod, ha nem megyek közelebb hozzád, ugye? - kérdezte tőle bátortalanul.
Jupiter jót derült Kiscsillag szavain, mire ő is elnevette magát és érezte, ahogy lassan elpárolog kezdeti bizonytalansága.
- Ahogy gondolod! - hagyta jóvá az "óriás". - De megpihenhetsz akár a holdjaim egyikén is - ajánlotta fel fiatal vendégének.
Inkább nem élt a lehetőséggel, jól érezte magát a gyűrűk szélén lebegve, tisztes távolságban a folyton morajló viharoktól, mégis elég közel ahhoz, hogy részesülhessen Jupiter energiájából. Az óriásbolygó egész lényéből igazságosság, törvénytisztelet és becsületesség áradt. Minden szava tudást, hitet és jóindulatot sugárzott.
- Igen, ez egy jól működő Világegyetem! Jó itt élni! - vonta le a következtetést, miután elbúcsúzott tőle este, és máris Szaturnusz felé vette az irányt.
December 11.
Vidáman dudorászva érkezett meg Szaturnusz közelébe. Egy régi dalocskát énekelgetett és a szövegét folyton változtatta kedve szerint úgy, hogy a jelentése egyre tréfásabb és mindig valami új legyen. Ez volt az egyik kedvenc tevékenysége, mondókákat és énekeket fabrikálni.
- Ezt sohasem lehet megunni! - gondolta, miközben pályára állt a bolygó körül. - És az idő is sokkal gyorsabban telik ilyenkor.
Tudta, hogy Szaturnusz a hatodik bolygó a Naptól számítva, és a második legnagyobb a Naprendszerben Jupiter után. Úgy vélte, hogy a vele való találkozás hasonló élményeket tartogathat számára, mint látogatása Jupiteren. Izgatottan állapította meg, hogy a bolygót gyönyörű jégből és törmelékekből álló gyűrű veszi körül. A halványsárga bolygó mozgása meglepően lassú, lomha volt, légköre békésnek, nyugodtnak tűnt.
Ám ekkor hirtelen egy furcsa, nyugtalanító érzés kerítette hatalmába. Valami megmagyarázhatatlan sejtelem fogta el, valami szomorúság markolt a szívébe. A következő pillanatban hatalmas szél kerekedett és nagyot taszított a testén. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ne sodródjon el túlságosan. Miközben azon igyekezett, hogy minél előbb visszaevickéljen, eszébe jutott, hogy Szaturnusz szelei a Naprendszer leggyorsabbjai közé tartoznak. Lassított, majd megállt, mert az érzései nem hagyták nyugodni. A kezdeti lelkesedése óvatossággá szelídült.
December 12.
Szaturnusz közelében Csillagot elfogta az aggodalom és a szorongás. A legszívesebben azonnal sarkon fordult és elmenekült volna messzire, de jólneveltsége megakadályozta ebben. A bolygó közelében megszólalt a lelkiismerete és arra ösztönözte, hogy maradjon és teljesítse kötelezettségeit, legyen kedves és szófogadó. A lábai mintha lecövekeltek volna, nem tudott mozdulni, miközben belül folyamatosan lüktetett a vére és izmai ugrásra készen vártak.
A bolygó legnagyobb holdját, Titániát választotta és gyorsan helyet foglalt rajta. Csendben ült és várakozott. Sok időbe telt, mire Szaturnusz megszólalt és elborzadt, ahogy belelátott az életébe. Jupiter szöges ellentéte volt, az élet nehézségei és a szerencsétlenségek keménnyé és nehézkessé edzették. Nemcsak a sikert, a szerencsét és a jólétet tapasztalta meg, de szembe kellett néznie a sötétséggel, a betegséggel, a kudarcokkal, a magánnyal, az öregséggel és a halállal is. Most mindaz a sok pozitív, boldog pillanat megkérdőjeleződött Csillag számára, amiket korábban megtapasztalt.
December 13.
Rosszkedvűen tartott Mars felé, még a Szaturnusszal való találkozás hatása alatt állt. A kezdeti lelkesedése kissé alábbhagyott, de még hitt benne, hogy ez egy jó és szép világ, ahol érdemes élni. Bízott benne, hogy ezt az elképzelését a többi bolygó is igazolni fogja. Vett egy mély lélegzetet, és ahogy kifújta, már érezte is, hogy örömteli remény árad szét testében. Marsot "Vörös bolygónak" is szokták nevezni, úgy rémlett neki, azért, mert a színe vöröses a levegőben szálló por miatt. A negyedik bolygó Nap édesapjától számítva, és ahogy ráeszmélt erre, a szíve nagyot dobbant.
December 14.
Hosszasan gyönyörködött a változatos felszínben, ahogy Mars felett suhant. Nem sietett sehová, ideje volt bőven, így hát körberepülte az egész bolygót. Először hatalmas hegycsúcsok meredeztek az ég felé, majd a Naprendszer legnagyobb kanyonrendszere terült el alatta. A pólusokat jégsapkák borították, és csodálkozva fedezte fel a vulkanikus tevékenységek nyomait is.
- Nahát, itt régen sok-sok működő vulkán volt! - kiáltott fel elragadtatva.
Bár nagy volt a hőingadozás mind az egyes területek, mind az éjszakák és a nappalok között, mégis talán ő volt az első olyan bolygó eddigi hosszú útja során, ahol úgy érezte, hogy biztonságban leszállhat. A bolygó is örömmel fogadta vendégét, és lelkesen kalauzolta el világában. A kis csillagnak tetszett Mars megnyerő modora, és energikus, tüzes, szenvedélyes természete. Úgy tűnt, vendéglátója igazi úriember, aki mindenkivel szót ért és rendkívül szórakoztató. Ez azonban csak addig volt így, amíg valaki mindenben igazat adott neki és azt tette, ami az ő érdekeit szolgálta. Erős akarata és önzése nem tűrte, hogy bárki ellentmondjon neki. A kritikus megjegyzéseket pedig egyenesen gyűlölte. Egyes helyzetekben nem tudott megálljt parancsolni heves természetének és a nézeteltérések erőszakot, harcokat szültek.
Kiscsillag rémülten menekült, miután megtapasztalta rettenetes haragját. Reményvesztetten bolyongott egy ideig az űrben, úgy érezte, kezdi elveszíteni hitét és életkedvét.
December 15.
Fájdalom és szomorúság töltötte el szívét és senkit sem akart látni. Úgy érezte, becsapták és hazudtak neki, amikor azt mesélték, hogy a világ gyönyörű, és csodálatos élményeket lehet átélni egy-egy csillagöltő alatt. Mint egy megsebzett kiskutya, úgy iszkolt hazafelé vonyítva és szűkölve. Szerette volna szülei védő karjai között nyalogatni a világban szerzett sebeit. Úgy sietett Nap édesapja felé, hogy lassítás nélkül elsuhant a Föld mellett, még csak eszébe sem jutott, hogy megpihenjen nála. Vénuszt is elkerülte messziről, nehogy maradásra bírja.
Ahogy száguldott az űrben, hirtelen egy kisebb bolygó került a látómezejébe, aki egyre gyorsabban közeledett. A pályája egyenesen Csillag felé tartott, és sajnos már egyikük sem tudta módosítani az irányt. Így nem maradt más választása, gyorsan lassított, majd megpróbálkozott egy oldal irányú manőverrel, és hirtelen megállt. Szemeit erősen lehunyta, hogy ne is lássa az ütközést. Majd miután nem történt semmi, óvatosan kinyitotta, és éppen farkasszemet nézett Merkúrral, az Istenek hírvivőjével.
- Uh! Ez meleg helyzet volt! - bökte ki végül. Csak ennyit sikerült kinyögnie, mert a gyomra még mindig görcsben volt és egy hatalmas gombócot érzett a torkában.
- Örülök, hogy megismerhetlek! - mosolygott rá megkönnyebbülten Merkúr. Látszott rajta, hogy őt is meglepte a váratlan fordulat.
Hiába menekült tehát az egész világ elől, végül mégsem tudta elkerülni a vele való találkozást.
December 16.
Tudta, hogy Merkúr egy parányi bolygó, nála már csak Plútó mérete kisebb a Naprendszerben. Viszont nagy előnye, hogy ő tartózkodik a legközelebb Nap édesapjához.
Első ránézésre megállapította, hogy a bolygó felszíne rendkívül változatos, hasonló Hold édesanyjáéhoz. Hatalmas síkságokat, felföldeket, sziklás vidékeket, szakadékokat és völgyeket fedezett fel rajta. Számtalan kráter borította, melyek nagyon különböző méretűek voltak. Volt közöttük labda méretű, de voltak több száz kilométer hosszúságúak is. Az első pillanattól fogva otthonosan érezte magát és melegséggel teli bizalom járta át testét-lelkét.
Merkúr nagyon okos volt és kiváló tanító is egyben. Ez a találkozás gyógyír volt sajgó szívére, új remény ébredt benne, visszakapta hitét és erejét. A hírnök minden szavából, mozdulatából áradt a bizonyosság a csillag felé, hogy neki különleges feladata, küldetése van.
- Tudod, mindennek oka és célja van az életben! - magyarázta kitartóan és türelmesen, közben hangját hol felemelte, hol lehalkította. - Tudom, hogy nem volt könnyű eljutni hozzám, de tovább kell menned! - és, hogy nyomatékot adjon szavainak, dobbantott egyet a lábaival. - Fel kell még keresned Vénuszt és Plútót!
- És a Föld? Őt is meglátogathatom? - vágott a szavába hirtelen. - Úgy elszáguldottam mellette köszönés nélkül, lehet, hogy nagyon megbántottam! - ingatta a fejét szomorúan és a szemét szégyenkezve lesütötte.
- Ne aggódj miatta! - vigasztalta Merkúr. - A Föld egész biztosan megért majd téged! Legyen ő a végállomása az utazásodnak!
Megfogadta tanácsait, és szívében új reménnyel indult el Vénusz felé.
December 17.
Elhatározta, hogy mostantól lassan halad, nem fog kapkodni, nem siet, hanem élvezi az utazást.
- Végül úgyis odaérek... - mondogatta és legyintett, mintha meg kellene győznie valakit az igazáról.
Vénusz közvetlenül Merkúr után következett, mégis az egymástól való távolságuk több mint 50 millió kilométer volt. Rettentő soknak tűnik, ugye? Pedig ez csak egy nyúlfarknyi távolság az Univerzum nagyságához képest. Olyan, mint amikor átugrassz egyet a barátaidhoz beszélgetni vagy játszani.
- Érdekes! - dünnyögte az orra alatt Csillag mélyen elgondolkodva a világűr rejtelmein. - Nagyon érdekes!
Kíváncsi volt Vénuszra, mert úgy hallotta, hogy ez a fiatal bolygó maga a szépség megtestesítője. És, bár a Hold után a legfényesebb objektum volt az éjszakai égbolton, mégis édesanyjánál szebb égitesttel eddig még nem találkozott. Kicsit kételkedett is a gyermekkorában hallott mesékben, melyekben gyakran nevezték Vénuszt "Esthajnalcsillagnak". Arra is emlékezett, hogy a kalauzcsillagok közé sorolják, mert segíti az utazókat a tájékozódásban. Ezt most ki is használta útja során, követte végig a fénysugarat, melyet kibocsátott magából. A fénynyaláb barátságosan hívogatta magához, mutatta a helyes utat, és kedvesen megcirógatta az arcát, amikor rossz irányba akart továbbhaladni.
December 18.
Vénusz valóban gyönyörű volt, szépség, harmónia, szelídség és kecsesség áradt belőle. Nagy szeretettel fogadta Csillagot, akit az első pillanattól kezdve elvarázsolt kedves lénye.
- Milyen kellemes meleg van itt! - kiáltott fel vidáman, mert örült, hogy van végre egy bolygó, ahol nem olyan szélsőséges az időjárás. - Lehet, hogy valóban igaz a mendemonda, hogy létezett valaha rajta élet?! - elmélkedett hangosan. - Talán még óceánok is voltak itt régen, csak azóta elpárologtak! - végigtekintett a felszínen, és egyre jobban kezdett hinni benne, hogy nem véletlenül hívják a Föld testvérbolygójának.
Vénusz mérete, tömege és gravitációs ereje állítólag hasonló a Földéhez, legalábbis ezt mesélték régen neki a tanítói.
- Ha ez igaz, akkor jól fogom érezni magam a Földön is! - gondolta, és ahogy körbepillantott, hegyeket és völgyeket látott, nagy kiterjedésű sivatagos síkságokat és hatalmas szikladarabokat. Több különleges képződményt is felfedezett rajta: csillagszerű repedések, pókhálószerű és gyűrű alakú hasadékok tették még változatosabbá. Vénusz szeretettel és szerelemmel teli lénye megerősítette Csillagot, hogy van értelme az életnek és jó szeretni és szeretve lenni.
December 19.
Semmi kedve nem volt továbbmenni, minden porcikája tiltakozott a hosszú és fáradtságos út ellen. Visszanézett a szépséges Vénuszra, és egyből elfogta a kísértés, hogy visszaforduljon és mindent feladva itt maradjon nála.
- Minek is folytatnám, ha itt boldognak érzem magam? - tette fel a kérdést önmagának, de egyből megszólalt a lelkiismerete, és önvád kezdte marcangolni. Eszébe jutott a Merkúrral folytatott beszélgetés és a neki tett ígéretek.
- De hát, Pluto olyan messze van! - próbált érvelni a saját igaza mellett. - És itt vannak egészen közel hozzám a szüleim is, Nap édesapám és Hold édesanyám! Hogy hagyhatnám el őket ismét olyan hosszú időre?! - kis töprengés után még hozzátette. - A Föld is itt kering a közelben, a következő bolygó a Mars felé vezető úton. Merkúr azt javasolta, hogy legyen az utam végállomása a Föld. Én ezt nem értem! - ingatta a fejét csüggedten. - Miért kell olyan messzire elmennem, hogy találkozhassak a Naprendszer kilencedik bolygójával? Ráadásul nem is bolygó, csak egy törpebolygó! - dohogott hangosan, és már tudta, hogy győzött a lelkiismerete és a Merkúrnak tett fogadalomhoz híven folytatni fogja útját a legtávolabbi bolygó felé.
Egy kicsit dühös is volt, hogy ilyen könnyen hagyta meggyőzni önmagát. Úgy érezte, cseppet sem kíváncsi a Naprendszer legtávolabbi, legkisebb, leglassabb, de ugyanakkor a legerősebb bolygójára. Bocsánat, törpebolygójára!
December 20.
A szürke Pluto tömege az ötöde volt Csillag édesanyjáénak, szinte jelentéktelennek tűnt a korábban megismert óriásbolygókéhoz képest.
- Hogy lehetne ez a kicsi törpebolygó a legerősebb égitest a Naprendszerben?! - tűnődött, miközben egyre közelebb és közelebb ért hozzá. Ezt még tanárai mesélték neki odahaza, és még sohasem kérdőjelezte meg szavukat.
Ez a rejtély felcsigázta a kíváncsiságát és egészen közel repült Plutohoz, hogy minél alaposabban szemügyre vehesse. A felszínét hegyek, síkságok, dűnék és gleccserek alkották. Ahogy lassított és még lejjebb ereszkedett, hirtelen valami furcsaságra lett figyelmes. Felfedezte, hogy a vékony felszín alatt folyékony óceán található.
- Nahát! Sohasem láttam még ehhez foghatót! - ámuldozott, de nem mert landolni a képlékeny felszín miatt, inkább módosította a tervét, és a törpebolygó legnagyobb holdjára, Charonra szállt le.
Már az alatt a kevéske idő alatt is, amit a közelében töltött, bebizonyosodott számára, hogy tanítói nem tévedtek. Ez a távoli kis bolygó egyesített magában mindent, amit eddig megtapasztalhatott az összes többi bolygónál tett látogatása során. Többek között azt is, hogy az elmúlás és az újjászületés természetes velejárói az életünknek. Képes földig rombolni mindent, hogy utána újrakezdhessük az életünket. Rombol és épít egyszerre, és arra tanít bennünket, hogy mindig újjá kell születnünk, mert az élet egy folyamatos változás és átalakulás. Csillag ráeszmélt, hogy semmi sem rossz és jó önmagában, és életének minden eddigi történése értelmet nyert.
- Ami igaz, az igaz! Kár lett volna elszalasztani ezt a találkozást! - ismerte el végül, amikor éppen elhagyni készült a légkörét. Még mindig az átéltek hatása alatt állt, miközben meghatározta új és egyben végleges úti célját: a Földet.
December 21.
Nagy várakozással közelített a Föld nevű bolygóhoz, tudta, hogy nagyon különleges hely, hiszen itt élnek az emberek. A legszebb és a legváltozatosabb hely a világegyetemben, hiszen az emberekben minden megtestesül és megtalálható, ami jelen van a Naprendszerben. Az emberek zseniálisak, Isten tökéletes teremtményei, bár ezt sokszor ők maguk sem tudják önmagukról. Tele vannak érzelmekkel és hihetetlen gondolatokkal. Szeretnek alkotni és hasznosnak érezni magukat. Szeretnek szeretni és szeretve lenni. Családokban élnek és a gyermekeik nevelésére nagy gondot fordítanak.
-Hmmm! És a Föld, ahol élnek, úgy hírlik, hogy a Naprendszer leggyönyörűbb bolygója! -lelkesedett Csillag.
Izgalmában és örömében táncra perdült a tengelye körül. Nagyon várta már ezt a találkozást. A szíve hevesen kalapált, ahogy közeledett a "kék" bolygóhoz. Zöld szárazföldek és hatalmas kék óceánok borították felszínét. Az északi és a déli pólusokat fehér jégsapkák borították. Bár viszonylag fiatal bolygó, mégis nagyon kedves és bölcs égitest hírében állt. Nem sietett, nem akart elkapkodni semmit sem. Még egy kicsit lebegett és a távolból figyelt. Szeretett így várakozni, amikor tudta, hogy valami jó fog történni utána. Mint, amikor gyermekkorában az ünnepekre készülődtek. Imádott várakozni rá, és szerette a legvégsőkig nyújtani ezt a pillanatot és az érzést.
Végül vett egy mély lélegzetet és szélesen elmosolyodott, mielőtt belépett volna a bolygó légterébe.
December 22.
Szíve hevesen kalapált, amikor közeledett a Földhöz, mert tudta és minden idegszálával érezte, hogy az útja hamarosan véget ér. Hányszor, de hányszor tanították neki gyermekkorában, hogy az élet olyan, mint egy hosszú és kalandos utazás, melynek küldetése, célja van! Most úgy érezte, hogy eljutott egy fontos állomáshoz és célhoz!
- És talán ez lesz a végállomás is!
Izgalommal vegyes várakozás töltötte el szívét, és a Föld ereje hívogatóan húzta magához, egyre közelebb és közelebb. A bolygónak hatalmas ereje volt, szinte megbabonázva ereszkedett lejjebb és lejjebb, nem tudott nemet mondani neki, nem tudott szabadulni a hatása alól, bár nem is akart.
- Azért kicsit félelmetes ilyen közel kerülni valamihez, valakihez! - tűnődött magában, ahogy egyre gyorsuló ütemben száguldott a földfelszín felé. Közben egy kicsit el is bizonytalanodott. - Túl gyorsan haladok, nem lesz ez így jó! Mi lesz, ha nem tudok majd lelassulni és összeütközünk? -Nem, azt semmiképpen sem szerette volna.
Kételyek támadtak benne, hogy vajon jó irányban halad-e és megtalálja-e majd a pontos helyet, ahová meg kell érkeznie. Felmerült kérdéseire mintegy válaszul hirtelen szárnysuhogások hangjai ütötték meg a fülét. Megdöbbenve fedezte fel, hogy négy angyal csatlakozott hozzá a Föld felé tartó útján. Az első angyal hosszú kék köpenyt viselt, a másodiknak piros színű borította a vállait, a harmadiknak ragyogó fehér palástja volt, míg a negyedik testét lila fedte. Csendben kísérték, együtt repültek vele, szépen lelassították, mutatva a helyes irányt.
December 23.
Miközben suhantak az égen, Csillag kíváncsian tekintett az őt kísérő angyalokra, egyre nőtt benne a vágy, hogy beszélgessen velük.
-Vajon mérgesek lennének rám, ha megszólítanám őket? - tűnődött magában. - Vagy kedvesen válaszolnának nekem? Egyáltalán tudnak beszélni? -maga is meghökkent ezen a gondolatán, de természetesen semmiben sem lehetett biztos. Még sohasem találkozott ezekkel az angyalokkal. Kiskorából emlékezett rá, hogy otthon a nagy ünnepeken megjelentek az angyalok, hogy énekeljenek és zenéljenek, de azok másképpen néztek ki. Ő hozzájuk nem is mert soha közeledni. Távolinak és megfoghatatlannak tűntek a szemében. Azoknak az angyaloknak sohasem mozgott a szája, amikor énekeltek, és nem úgy beszéltek, mint ahogyan mi tesszük azt. Rövid tűnődés után mégis úgy határozott, hogy megszólítja őket. Nagyon megbánta volna utólag, ha nem próbálja meg.
- Kik vagytok? Miért segítetek nekem? - szegezte nekik egyenesen a kérdéseit. Sohasem szeretett kertelni.
- Angyalok vagyunk! Nap édesapád rendelt melléd, hogy kísérjünk utadon! - zengték válaszul különös, de csodaszép hangjukon.
-És hol voltatok eddig? - faggatózott tovább.
-Láthatatlanul követtünk téged, ahol szükség volt ránk, ott segítettünk - az ajkaik nekik sem mozogtak, és hangjuk egy hanggá egyesülve, szinte dalolva szállt.
Ekkor eszébe jutott az eset, amikor majdnem összeütközött Merkúrral, de végül mégis sikerült elkerülniük a nagyobb bajt.
-Ti voltatok azok?! - kiáltott fel meglepetésében.
Az angyalok nem feleltek, csak mosolyogva bólintottak. Boldogan és bizalommal telve repült tovább új útitársaival. Most már tudta, hogy semmi sem volt véletlen és jó úton halad.
December 24.
Hosszú még az út, meséljetek egy kicsit magatokról! - kérlelte az angyalokat, akik készségesen tettek eleget kívánságának.
A kék köpenyes angyal így szólt:
-Én vagyok a hit hírnöke! Táplálom az emberek lelkében a hitet!
A piros palástú angyal ezt dalolta:
-Én vagyok a remény hírnöke! Erősítem a remény érzését az emberekben!
-Én az öröm hírét viszem a Földre, a megváltás és az Istengyermek születésének örömét! - fűzte hozzá a fehér angyal.
-Én a szeretet hírnöke vagyok! -zárta a sort a lila angyal. - Segítek az embereknek, hogy szeretet töltse el a szívüket-lelküket, teljes önvalójukat.
Csillagnak tetszett az angyalok válasza, egyre növekvő csodálattal tekintett rájuk. De nagyon szerette volna már tudni azt is, hogy pontosan hová tartanak, és mi lesz az ő feladata, ezért vett egy nagy levegőt és feltette a kérdést:
-Elárulnátok nekem, hová megyünk?
-Nézd! Oda! - mutatott előre a karjával a remény angyala. - Betlehembe!
Közben, ahogy az angyaloktól övezve suhant a Föld fölött, érezte, hogy szép lassan üstökössé alakul át. Hullócsillagként folytatta az útját, hosszú lángcsóvát húzva maga után. Az emberek nagy áhítattal nézték, követték a tekintetükkel. Tudták, hogy örömhírt hoz az emberiségnek. Úgy érezte, hogy ennél nagyobb és megtisztelőbb feladatot nem is kaphatott volna. A Földön három bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár is felfigyelt a hullócsillagra. Tudtak az érkezéséről, már nagyon várták, azonnal útra keltek és követték őt.
Ő pedig büszkén vezette a Bölcseket a kisdedhez, aki szeretetet és megváltást hozott mindenki szívébe. Az út végén leszállt a betlehemi istálló tetejére, megpihent, és ott ragyogott fényesen és boldogan.
Azóta minden Karácsonykor leszáll az égből és megpihen a karácsonyfán és a szívünkben...
Így volt, mese volt, igaz volt!